Horváth Jenő

district tizenegy

a Hold egy madzagon lóg le a felhőkről,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál

vesz búcsút a fővárosi hamufedte terektől,

házaktól, utcáktól és átgurul a Dunán.

lángok csapnak szemembe és tornyok

félrehajlanak lépteim zajára. sörcsap.

lassu jég korcsolyázik a bágyadt agyakon,

fejem töröm, mi van veled, mert csak.

darabokra hullik a világ, és sok kicsi ember,

mint elkószált laborpatkány mászkál fel és alá

benne, mintha lenne kiút és lenne cél. mert

trófea kell a falra , hogy mutogassa. voilá.

a Hold egy madzagon lóg le a felhőkről,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál

vesz búcsút a fővárosi hamufedte terektől,

házaktól, utcáktól és átgurul a Dunán.

egy. kettő. négy. nyolc. tizenegy. üres üvegek.

összefolyik minden, és nem tudom merre és hol

vagy és miért nem látlak, és miért kereslek.

és egyáltalán. vagyok-e és vagy te valahol bárhol?

veszek technocolt. felmennék vele és megragasztanám

a Holdat és magamat. és a fekete Halál nekem is intene

jóéjszakát és szépálmokat. és a szépet álmodnám,

és jó lennék az Éjszakával. és az Éjszaka velem lenne.

a Hold egy madzagon lóg le a felhőkről,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál

vesz búcsút a fővárosi hamufedte terektől,

házaktól, utcáktól és átgurul a Dunán.

tépd szét kérlek az egemet, tépd szét a karton

világomat és papír embereket. és mutasd meg nekem,

hogy milyen színek vannak és sétáljunk a parton,

és ne húzodj közel kérlek, és ne fogd meg a kezem.

nem gondolkodik. nem fogja fel. csak érez. csak van.

dohányt szórok a vékony papírra. megtekerem, megnyalom.

elfüstölöm a világomat, és eltűnök egy fekete kocsiban

a fekete Halállal beszélgetve, emelt fővel távozom.

a Hold a helyén van, mint rendszerint,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál,

és mellőle jómagam félve búcsút int.

talán nekem az éjszaka Téged megtalál...

KL