gondolkoztam.
mint azt oly gyakran teszem. talán túl gyakran is.
a múlton gondolkoztam. szép dolgokon, jó dolgokon. amiket elvesztettem.
különös egy dolgon. egyvalakin.
annyira hiányzik. azok a szemek.
most csak fényképen.
de régen valóban rám néztek. és azok a szemek fájtak. ahogy néztek, belém néztek.
átégették magukat a szemeimen, át a koponyámon, egyenesen az agyamba. lángra kapott ott minden.
de azok a szemek mélyebbre is láttak.
beleégtek egészen a szívembe, felgyújtva azt. az égő szív forralta a vért az ereimben, és égtek azok is.
egészemben égtem. de meleg és boldog lángok voltak. minden este elégtem és másnap, mint a főnixmadár, hamvaimból újra felkeltem, és vártam, hogy égessen még, még és még.
még mindig égetneka lángok. de a boldogság eltűnt. maró lángok ezek. csak fájnak.
a fájdalomtól ökölbe szorul a gyomrom. hánynom kell...
a fájdalomtól sírnék. de a lángok már régesrég felszívták az utolsó könnycseppjeimet is.
és a szemek és az arc és a nő beleégett az agyamba. nem tudok felejteni. nem tudok nem gondolni a múltra.
nem tudom becsukni a szemem...
nem tudok aludni...
KL
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.