Horváth Jenő

na eljött az idő egy újabb szösszenetre. eljött hát az alkotmány, az új kenyér és Szent István ünnepe, mely kiváló alkalmat kínál egy kis blogolásra. ezért a t. olvasók (és persze István(, aki ma kezdi gólyatáborát)) legnagyobb örömére szeretném röviden bemutatni az ünnepi menüt. szigorúan az aperitifre koncentrálva.

ez pedig nem más, mint a méltán népszerű, bár még nem túlzottan elterjedt Fény. kérdezhetik a tájékozatlanabb t. olvasók (István nem, mert ő ismeri), hogy mi az a Fény? mármint tudják, hogy mi a fény, de azt látni lehet, nem pedig inni. de kérem szépen, ez csak részben igaz!

a Fény egy nagyon különleges szeszesital alapú "koktél". szükséges hozzá: egy szódásszifon, széndioxid patron, vodka, pohár, valamilyen alapfolyadék, és egy nagyon magas alkoholtűrési érték.

a lényeg a következő: a szodásszifont teleöntjük vodkával, majd lezárjuk és belecsavarjuk a gázpatront. így bent a vodka szénsavval telítődik. kerítünk egy poharat, majd ebbe öntjük az alapként szolgáló folyadékot. utóbbi sokminden lehet. fesztiválokon népszerű formában higítatlan málnaszörp, de az igazán kemény legények abszintot, vagy spitzrumot is önthetnek a pohárkába, lényeg a 80% alkohol. a régi fényezők, akik gyomra kellően edzett, káposztalével vagy kakaóval, esetleg karamellás tejjel fogyasztják. a lényeg, hogy az alapból csak kevéske kell. ha ezzel megvagyunk, izomerőből teleküldjük a poharat a szénsavas vodkával, majd egyhúzásra legurítjuk, amíg még habzik.

a szénsav a szervezetben meggyorsítja az alkohol véráramba jutását, így az eredmény egy eléggé hirtelen, és nagyerejű alkoholbomba, ami rendesen kiüti az embert. az ital önmagában nem fájdalmas, hányást nem nagyon vált ki, mivel a delikvens azelőtt bealszik a pultra, mielőtt veszélyes mennyiséget el bírna fogyasztani. a rossz minőségű vodkával azonban vigyázni kell, mivel súlyos fejfájást, és harmadnaposságot is okozhat.

aki kedvet kapott készítse el ezt a frenetikus italt. ha úgy esik, hogy nem Pesten vagyunk a tűzijáték idején, akkor jelentősen megszépíti a kisebb városi rendezvényeken ellőtt pár rakétát, ezáltal emelve az ünnep "Fényét".

sok sikert a recept elkészítéséhez, és mértékletességet a fogyasztáshoz. ha el nem felejtem, töltök fel képeket is a Fény környezetre és a fogyasztóra (vagyis mi) gyakorolt hatásáról. meg ha elég józan leszek, hogy megtaláljam a capture gombot a fényképezőgépen.

mámoros bódultságot kívánva:

KL

ui.: nem találtam meg a capture gombot...

nos a csodálatos - versnek csak erős jóindulattal nevezhető - szörnyűségek után a t. olvasók (és persze István) nagy örömére ismerősebb vizekre evezünk. következzen hát egy újabb tanulságos mese!

A rózsa története

egyszer volt, hol nem volt, az Aceton-tengeren és Neylon-hegyeken túl, ahol a nem kimondottan kurta farkú speciális génmanipulált kétfejű sertés túr, volt egyszer egy középkorinakk látzó, ámde fejlett királyság. ennek a királyságnak a központjában állt egy csodálatos palota csupa mesterségesen előállított műanyagból, és ennek a palotának volt egy kertje, ahol is dolgozott egy kertész.

a kertész minden nap kisérletező kedvét latba vetve probálta elkápráztatni a király egyetlen lányát: virágokat tervezett. azonban a királylány nagyon válogatós volt, és csak olyan virágot volt hajlandó elfogadni, ami ellenállt az ő kitartó törődésének.

a kertész első alkotása egy gyönyörű fehér virág volt. illata édes, mint a glükóz. szirmai fehérebbek a kalcium-karbonátnál, és szára lágyabb, mint a késsel vágható nátrium. a királylánynak megtetszett a növény, így felvitte magához és elkezdte azt szagolgatni. azonban olyan erősen szagolgatta, hogy a virág hamarosan elvesztette édes illatát és a királylány megunta azt. a kertész azonban nem törődött ebbe bele, és másnapig kért haladékot.

másnapra aztán megszületett a módosított növényke. illata kellemes, szerelmet ébresztő. szirmai fehérebbek a kalcium-karbonátnál, és szára lágyabb, minta késsel vágható nátrium. a királylány lelkesen szagolgatta, szagolgatta és az illat megmaradt. így hát ismét magával vitte. a nagy szagolgatás közepette azonban kint felejtette a napon, és a virág fehér szirmai lángra kaptak az erős fénytől és hamuvá égtek. a kertész újabb haladákot kért.

harmadnapra újabb növény született. illata kellemes, szerelmet ébresztő. szirmai vörösek, akár a lemenő Nap fénye, és szára lágyabb, minta késsel vágható nátrium. a királylány azonnal megszerette a virágot. szagolgatni kezdte, és mivel az illat nem múlt el, magával vitte a szobájába. ott aztán ismét kint felejtette a napon. ámde az új, genetikailag kiszuperált szirmoknak ez sem ártott. a királylány nagyon megörült és napokig magával hordozta mindenhova. a sok hordozástól azonban a virág szára elgyengült, a színes szirmok lekókadtak és a királylány sírva panaszkodot a kertésznek.

a kertésznek elege lett a királylány butaságából, és hatalmas haragra gerjedt. minden erejét és tudását felhasználva a virág szárát ötvözte a palota védelmi rendszerét is több ízben erősítő szögesdróttal. a kész virág illata kellemes volt, szerelmet ébresztett. szirmai vörösek, akár a lemenő Nap sugarai. szára pedig tüskés, amely illetlen kis kacsókra szirmok színével festett vért csalt. a királylány így szagolgathatta, és kivihette napra, ám nem cipelhette akárhová, mert a virág megszúrta őt.

a királylány nagyon megörült a csodás alkotásnak. a király megörült annak, hogy a lánya örül. a nagy örömtől és több üveg mesterségesen előállítot szeszesitaltól(, mely kapható hazánkban is a kecskeméti likőrgyár termékekeként, viva la földgáz alternatív felhasználásai...) megrészegülten a király felajánlotta a kertésznek lányát és fele királyságát. a kertész azonban okos volt, és következetesen visszautasította a rabszolgasággal egyenértékű házassági ajánlatot.

a kertész inkább elterjesztette találmányát a tengerentúlra és a liszensz-díjakból jókora összeget szedett össze magának. a virágot a híres magyar betyárról  - Rózsa Sándorról - rózsának keresztelte el, és ma is boldogan él a a megérdemelt pénzéből, ha meg nem halt.

a keményítőben található polimerkötésekhez mérhetően nagy tisztettel:

KL

nos hát ahogy ígértem, most feltöltésre kerül egy újabb csodálatosságos versnek csúfolt förmedvényem. sajnálom hoyg erre csak most kerül sor, és epekedő olvasótáborom kultúrszomja eddig csillapítatlan maradt, de időközben egy hosszura nyuló, ámde végletekig kellemes, üdítő és szívmelengető "kötelességemnek" tettem eleget. no de nem fecsérlem tovább a szót! íme az újabb csoda.

Jekyll és Freud

doktorok, doktorok! mi van velem?
nem forog most a kerék, mégis zúg a fejem.
villamosszék rázza a precíz óraművet,
lóg a számban spanglim. adjatok tüzet!

vakon tapogatok a tudatalattimban.
nincs is olyan mélyen az, ami itt van.
megbotlok a küszöbben, betörik az orrom,
márcsak ez hiányzott, hogy a vérem is folyjon!

csend van az emlékek boros pincéjében,
nem látni semmit a fakó gyertyafényben.
korom sötétben aktákat pakolok,
a szekrényt befalazom, és újravakolok.

majd megiszok egy üveg áttetsző mérget,
hogy kiírtsam az agyamban rágó sok kis férget,
éjszakára szörnnyé válok, hullanak a fejek:
apját, anyját sírja a sok elárvult gyerek.

reggelre a mérget fulladva kihányom.
fáj a fájdalom, de én ezért kívánom!
a múlt elmúlttá nem lesz e romlott agyban,
egy szál szivarommal kinn állok a fagyban.

csillagfény játszik a tó vizén odaát,
nem hoztam magammal, csak egy rohadt kabalát.
kitépem agyamból a törött kerekeket,
számba veszem fegyverem, s becsukom szememet.

forog a golyó, és forgok vele én is.
nem érzek semmit... vagy valamit mégis?
pattog koponyámban az eltévedt lövedék,
testem neki szentély és örök menedék.

no, ez a mai második versféle förmedvény, amely komolyan súrolja a jóizlés határait, és gyakorta át is lépi azt. nos köszönöm mindekinek, aki túlélte, és továbbra is olvasója marad a blognak. a többieknek örök békességet a túlvilágon.

áldottak legyenek Jencike, a t. olvasók (és persze István):

KL