Horváth Jenő

Jencike az élet értelméről, a világmindenség határtalan nagy kérdéseiről és a parizeres zsemléről szól. nem, igazából nem szól semmiről. ez csak a beteg agyam szüleményeiből végtelenségig kifordított, az értelem szikrájától gondosan megtisztított, elemi, egyetemes, abszurd, groteszk, realisztikus, természetfeletti, emberfeletti, színtiszta, makulátlan hülyeség. a valósággal való mindennemű egyezés, és esetlegesen előforduló értelmes megszólalások csupán a képzelet játékai.

Jencike határidőnaplója

április 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

2009.08.15. 23:35 konec

vol 2. förmedvény.

nos hát ahogy ígértem, most feltöltésre kerül egy újabb csodálatosságos versnek csúfolt förmedvényem. sajnálom hoyg erre csak most kerül sor, és epekedő olvasótáborom kultúrszomja eddig csillapítatlan maradt, de időközben egy hosszura nyuló, ámde végletekig kellemes, üdítő és szívmelengető "kötelességemnek" tettem eleget. no de nem fecsérlem tovább a szót! íme az újabb csoda.

Jekyll és Freud

doktorok, doktorok! mi van velem?
nem forog most a kerék, mégis zúg a fejem.
villamosszék rázza a precíz óraművet,
lóg a számban spanglim. adjatok tüzet!

vakon tapogatok a tudatalattimban.
nincs is olyan mélyen az, ami itt van.
megbotlok a küszöbben, betörik az orrom,
márcsak ez hiányzott, hogy a vérem is folyjon!

csend van az emlékek boros pincéjében,
nem látni semmit a fakó gyertyafényben.
korom sötétben aktákat pakolok,
a szekrényt befalazom, és újravakolok.

majd megiszok egy üveg áttetsző mérget,
hogy kiírtsam az agyamban rágó sok kis férget,
éjszakára szörnnyé válok, hullanak a fejek:
apját, anyját sírja a sok elárvult gyerek.

reggelre a mérget fulladva kihányom.
fáj a fájdalom, de én ezért kívánom!
a múlt elmúlttá nem lesz e romlott agyban,
egy szál szivarommal kinn állok a fagyban.

csillagfény játszik a tó vizén odaát,
nem hoztam magammal, csak egy rohadt kabalát.
kitépem agyamból a törött kerekeket,
számba veszem fegyverem, s becsukom szememet.

forog a golyó, és forgok vele én is.
nem érzek semmit... vagy valamit mégis?
pattog koponyámban az eltévedt lövedék,
testem neki szentély és örök menedék.

no, ez a mai második versféle förmedvény, amely komolyan súrolja a jóizlés határait, és gyakorta át is lépi azt. nos köszönöm mindekinek, aki túlélte, és továbbra is olvasója marad a blognak. a többieknek örök békességet a túlvilágon.

áldottak legyenek Jencike, a t. olvasók (és persze István):

KL

Szólj hozzá!

Címkék: vers


A bejegyzés trackback címe:

https://vodkadrink.blog.hu/api/trackback/id/tr991312128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása