Horváth Jenő

egy lépcsőfoknyi gondolat

a Halál unottan vette elő a cigisdobozát. finoman kicsúsztatott egy szálat, és rothadó állkapcsai közé vette.

-kérsz? - kérdezte nemes egyszerűséggel.

-ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza.- mondtam neki, és elvettem a nekem szánt példányt.

-bocsáss meg, de tüzet kérhetnék? - udvariaskodott, majd mindketten rágyújtottunk.

fene ebbe a vacak gyujtóba. már megint kifogyott. azt írja béeme...

kukába vele!

egykedvűen pöfékeltünk kettesben a lépcső tetején. éjszaka lehetett, de legalábbis rettentő sötétség vett minket körül.

a Halálnak könnyű, tudni illik nincs tüdeje. minden egyes szívás után fehéren gomolygó füst szállt fel szakadt fekete köpenyéből. valahonnan onnan, ahol egy embernek a tüdeje kell, hogy legyen. az egész groteszk látványt nyújtott. a Halál egyik kezében izzó cigivel, másikban a sokat emlegetett kaszáját csontos vállának támasztva.

egy cigiző csontváz. a dohányzásellenes liga jelképe is lehetne.

-elbaszott egy világ ez.- törte meg a csendet.

-tessék?- kérdeztem vissza udvarias módon értetlenkedve. pedig tudtam jól, mire gondol.

-ez a világ. el van baszva. unalmas. ti emberek egyre unalmasabbak vagytok. hiányoznak a nagy háborúk, a járványok. akkor még volt melóm. most meg tessék, itt ülök és cigizek. és te? nincs jobb dolgod?

-nincs. unatkozom én is.

-ebben a gyönyörű, globalizált, multikulturális, pénzorientált, legalizált világban?- irónia. az elkeseredett ember fegyvere. ha már nincs mivel lőni és nincs mivel dobálózni, magunkból kezdünk el apró harapós kis cafatokat letépni, és udvariasan megkínáljuk vele a körülöttünk lévőket. éreztem, hogy mosolyog.

újra megszólalt.

-miért ülünk mi itt? miért nézzük ezt a rohadó világot itt kettesben? 

-nem tudom.- jó kérdés volt. arra emlékszem, hogy éppen a rakparton sétáltam, mikor halk puffanással és mélyfekete, gyászos füsttel körítve megjelent a híd lábánál egy fekete csuklyás alak, szájában cigivel, egyik csontos kezében sörrel, másikban kaszával, és... ennyi.

azt hiszem, wc-nek használta a Dunát.

-itt volna az ideje, hogy menjek. szabin vagyok, és vannak helyek, ahová mindig is el akartam menni... jössz?

-megyek... azt hiszem.- mondtam kissé félve.

mit is csinálok éppen? körbeutazom a világot? a Halál társaságában? jobban belegondolva... nem is hangzik ez olyan rosszul. legalább szokom a társaságát.

felkászálódtunk. elpöcköltük a csikket. sarkon fordulva magunk mögött hagytuk a lépcsőt, a folyót, a halandók világát.

mögöttem csendesen magába roskadt a város. aranyló lánggal adta meg magát a dicsőség nélküli enyészetnek.

KL

(válasz egy kis történetre, amit egy kedves ismerősöm írt.)

...csak állt ott. jobbnak látta, ha egy darabig csak ott áll, és nem szól semmit.

jó volt.

mezítláb állt. a fű nem volt harmatos. kellemes, puha és meleg volt. szemébe logó haját néha-néha meglibbentette a lágy szellő és szeliden megsimogatta az arcát.

jó volt. a lány, a tánc, a szellő.

a lány megállt. tekintetét a fiúra vetette, majd annyit mondott:

-már nem az enyém. nincs szükségem rájuk. -majd folytatta megigéző táncát.

a fiú tovább állt ott. nem tudta mit mondjon. csak nézte őt.

eldobta a ruhákat és közelebb ment a lányhoz, szemével tovább követve a kecses mozgást.

megfogta a lány kezét. megcsókolta és elhúzódott. hagyta, hogy a mozgás elbűvölje.

nem érdekelte, honnan jött, vagy hová készült. csak a lány volt.

a nap lassan teljesen eltűnt a rét peremén. és a karcsú holdvilág jött elő csillagos palástjában.

fénye rávetült a réten két alakra. láthatóan nem zavarta őket a sötét. csak voltak a réten ketten.

légies mozdulatok. gömbölyű csipő. kecses, törékeny karok.

jó volt.

KL

district tizenegy

a Hold egy madzagon lóg le a felhőkről,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál

vesz búcsút a fővárosi hamufedte terektől,

házaktól, utcáktól és átgurul a Dunán.

lángok csapnak szemembe és tornyok

félrehajlanak lépteim zajára. sörcsap.

lassu jég korcsolyázik a bágyadt agyakon,

fejem töröm, mi van veled, mert csak.

darabokra hullik a világ, és sok kicsi ember,

mint elkószált laborpatkány mászkál fel és alá

benne, mintha lenne kiút és lenne cél. mert

trófea kell a falra , hogy mutogassa. voilá.

a Hold egy madzagon lóg le a felhőkről,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál

vesz búcsút a fővárosi hamufedte terektől,

házaktól, utcáktól és átgurul a Dunán.

egy. kettő. négy. nyolc. tizenegy. üres üvegek.

összefolyik minden, és nem tudom merre és hol

vagy és miért nem látlak, és miért kereslek.

és egyáltalán. vagyok-e és vagy te valahol bárhol?

veszek technocolt. felmennék vele és megragasztanám

a Holdat és magamat. és a fekete Halál nekem is intene

jóéjszakát és szépálmokat. és a szépet álmodnám,

és jó lennék az Éjszakával. és az Éjszaka velem lenne.

a Hold egy madzagon lóg le a felhőkről,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál

vesz búcsút a fővárosi hamufedte terektől,

házaktól, utcáktól és átgurul a Dunán.

tépd szét kérlek az egemet, tépd szét a karton

világomat és papír embereket. és mutasd meg nekem,

hogy milyen színek vannak és sétáljunk a parton,

és ne húzodj közel kérlek, és ne fogd meg a kezem.

nem gondolkodik. nem fogja fel. csak érez. csak van.

dohányt szórok a vékony papírra. megtekerem, megnyalom.

elfüstölöm a világomat, és eltűnök egy fekete kocsiban

a fekete Halállal beszélgetve, emelt fővel távozom.

a Hold a helyén van, mint rendszerint,

és áruló kocsik fekete fényeiből a fekete Halál,

és mellőle jómagam félve búcsút int.

talán nekem az éjszaka Téged megtalál...

KL